Ingyenes iTunes alternatíva, mely beépített amazonMP3 keresőt tartalmaz, számos mobil platformot támogat, és teljes multimédiás szinkronizációt biztosít a telefonunkkal. A szoftver ráadásul nem csak a számítógépünkön lehet hű társunk, hanem a mobilunkon is helyet foglalhat.
A média lejátszókat bemutató postokban folyamatosan visszatérő téma, hogy az ember miért változtasson egy jól bevált rendszeren, az egyes programok esetén az "ez nekem kézre áll" végső érven általában nem lehet túllépni, ugyanakkor be kell látni, hogy a "mindentudó" nagyok (Media Player, WinAmp, iTunes) mellett a kevésbé ismert alkalmazások között is vannak olyanok, melyek hasonlóan gazdag funkcionalitással bírnak, emellett még plusz feature-öket is sikerült beléjük csempésznie a fejlesztőknek.
Ilyen kevésbé ismert program a doubleTwist is, mely bár első látásra egyértelműen iTunes klónnak tűnik, de sorstársaival szemben, ha bizonyos szempontokból is, de képes felnőni a nagy testvérhez, sőt túl is mutatni rajta. Nézzük miért...
A névválasztás a doubleTwist esetén nem csak pusztán jelzés értékű, az egyik kiemelt funkciót reklámozza a programra a keresztségben aggatott betűhalmaz. Az iTunes-ról letöltött zenék egyik kellemetlen tulajdonsága, hogy olyan másolásvédelemmel látják el őket, mely miatt nem tudjuk őket mindenhol, kedvünkre lejátszani. Ezt a rendszert játssza ki a DoubleTwist, ráadásul nem is illegális módon, egyszerűen csak duplán játssza le a dalokat.
Természetesen ez a képesség az iTunes-ban vásárolt számok nélkül boldogan tengődő többséget nem hozza igazán lázba, így olyan funkciót is villantania kell a programnak, mely a felhasználók szemét boldogságtól csillogóvá teszi. Ha ilyen magasságokba nem is kívánkozik a szoftver, de minimum az "ez nem is rossz!" szavak elmormogását várják a fejlesztők a userektől. Ennek érdekében az idolnak tekintett program telefonos adatszinkronizációs funkcióját sikeresen átemelték saját szolgáltatásukba.
A koncepció lényege, hogy az egyes készülékekhez készült speciális programok helyett egy olyan alkalmazást adnak a felhasználó kezébe, mely több platformon keresztül is ki tudja szolgálni. A szoftver kompatibilis az iPhone-okkal(csak Windows alatt), a Blackberry-k és számos Androidos készülék is készségesen szinkronizálódik vele, de az sem jelent feltétlenül gondot, ha más készülékünk van, a hivatalos honlapon részletes felsorolják azokat az elektronikus eszközöket, melyek együttműködnek a programmal.
Az egyes kütyükkel való kommunikáció nem merül ki a zenék logisztikázásában, a szoftver kezeli a videóinkat és képeinket is, pár kattintás alatt átvarázsolhatjuk kedves fotóinkat a telefonunkra. Szerencsére nem csak ömlesztve működik a szinkronizáció, playlisteket létrehozva szűkíthetjük a mozgatandó fájlok listáját.
A szoftver rendelkezik beépített AmazonMp3 keresővel, így helyben bele tudunk hallgatni dalokba, illetve meg is vásárolhatjuk azokat, amennyiben az USA-ban vagyunk...Ennél a funkciónál hasznosabb lehet az Android Market, mely az Amazonhoz hasonlóan csatornázódik be a szoftverbe, és bepillantást enged a Google telefonok alkalmazáskínálatába. Azért, hogy a gondosan kikeresett alkalmazást ne kelljen a telefonunkon is elővarázsolni a helyi Market-ből, a felület QR-kóddal támogatja meg könnyebb kezelhetőséget.
Amennyiben egyszerű földi halandóként csak zenét szeretnénk lejátszani a programmal, akkor arra is lehetőség van, mily meglepő, ugyanakkor ez nem tartozik a szoftver legerősebb részei közé. Drag&drop módszerrel nem tudunk egyszerűen a lejátszási listába rakni számokat, ugyanis a play gombra kattintva egy külön ablakban nyílik meg a lejátszási felület, alatta a playlisttel. Ennek megvan az az előnye, hogy nem a batárnagy felülettel kell szenvednie az embernek lejátszás közben, ugyanakkor számos funkció nehezebben érhető el ennek a megoldásnak köszönhetően. Persze, ha egyszer már kiválogattuk, hogy mit szeretnénk hallgatni, akkor már teljesen mindegy, hogy hogyan néz ki a felület.
Új trónkövetelő?
Láthatjuk, hogy több hasznos funkcióval is rendelkezik a doubleTwist, aki olyan eszközzel rendelkezik, ami kompatibilis vele, annak feltétlenül érdemes egy próbát tennie, hiszen könnyen elsőszámú összekötő kapoccsá válhat a telefonunk és a számítógépünk között.
Ugyanakkor, aki médiaközpontnak szeretné használni a doubleTwist-et az nem feltétlenül fog teljes elégedettséggel kiállni mellette, hiszen ezen a téren még van behozni valója.
Utolsó kommentek